A Kvassay híd elkészült, a csepeli hév mégsem megy át rajta még egy darabig



Tovább tart a HÉV-pótlás, mert... Miért is? Elvileg készen van a híd.

„A 2020 júniusa óta tartó csepeli hévpótlás az egész XXI. kerület, a dél-pesti agglomeráció (például Szigetszentmiklós, Halásztelek) közlekedését megnehezíti. A korábban 12–15 perces utazás helyett a pótlás alatt az utazás majdnem kétszer olyan hosszúra, 20–30 percesre növekedett a Boráros tér és Csepel között, ráadásul az út felénél kényelmetlen átszállás is megszakítja utazást” – írja posztjában a Közlekedő Tömeg.

Megpróbáltunk utánajárni, miért, így jártunk.



„A H7-es HÉV vonalát érintő forgalomkorlátozás a MÁV-HÉV Zrt. korábbi tájékoztatása alapján eredetileg 2020. december 31-éig tartott volna. A Budapesti Közlekedési Központ 2020. november második felében azt a tájékoztatást kapta a MÁV-HÉV Zrt.-től, hogy a H7-es HÉV forgalmának korlátozását előreláthatólag 2021. augusztus 31-éig fenn kell tartani.



A H7-es HÉV Csepel egyetlen kötöttpályás kapcsolatát biztosítja a belváros felé, amelyen naponta körülbelül 40 ezren utaznak. Jelenleg a HÉV helyett a belső szakaszon továbbra is pótlóbuszok közlekednek, így ez a 40 ezer utas további egy átszállásra kényszerül. Tekintettel a HÉV-vonal hálózati adottságaira, egy átlagos Csepel és belváros közötti utazás így akár sajnos három átszállással is járhat, nemcsak a csúcsidőszakokban, hanem napközben, az esti órákban és hétvégén is. Emellett a hévpótló autóbuszok a jelenleg egyébként is terhelt Soroksári út környezetét tovább terhelik.


A kérdésben pontosabb információkért kérjük, forduljon a MÁV-HÉV Zrt.-hez” – felelte a BKK.

MÁV-HÉV?

Egyelőre semmi. Ha válaszolnak, közöljük.



Forrás: www.iho.hu 2021.01.10.

IRODA: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. II/235. SZÁMLÁZÁSI- ÉS LEVELEZÉSI CÍM: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. (2014. február 4-től) NYITVATARTÁS:  AZ AKTULÁSIRÓL TÁJÉKOZÓDJON A FŐOLDALON 
TELEFONSZÁM: +36 1 353 2005 MOBIL: +36 30 512 1911, +36 30 209 5049, +36 30 567 9879 TELEFON/FAX: +36 1 353 0562 E-MAIL: info@ktenet.hu
ADÓSZÁM:
19815709-2-42 CÉGJEGYZÉKSZÁM: 403 SZÁMLASZÁM: 10200823-22212474-00000000