Elnök

Garamvölgyi Mihály

Garamvölgyi Mihály

Pályavasúti területi igazgató

MÁV Zrt. Pályavasúti Területi Igazgatóság Miskolc

e-mail: garamvolgyi.mihaly@mav.hu

telefon: 06-1/514-1101


Titkár

Vasvári Péter

Osztályvezető

Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.

e-mail: vasvari.peter@emkk.hu

telefon: 06-46/515-031


BEMUTATKOZÓ

A KTE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetén belül jelenleg 12 szakcsoport dolgozik. Ebből a MÁV Zrt.-hez köthetően (így a Rail Cargo Hungária Zrt. és TS Hungária Zrt.) 6 szakcsoport működik. A Senior és Közúti Szakcsoportokon kívül, a szakcsoportok összetétele homogén, az anyacég dolgozóiból áll. A Közúti Szakcsoportot,  a Magyar Közút Nzrt., a Strabag Építő Kft. és a Swietelsky Kft. szakemberei, valamint a BAZ Megyei Rendőr-főkapitányság tisztjei alkotják. Évek óta az ország legnagyobb  megyei szervezete vagyunk, 2017. évben taglétszámunk 438 fő volt. Szervezetünkben 16 örökös tagot tisztelhetünk. 

A területi szervezet tagjait adó vállalatok, cégek vezetői egyben a megyei szervezetünk vezetőségében is helyet kapnak, és mint társelnökök irányítják és segítik a megyei szervezet munkáját. Jelenleg 6 fő aktív társelnökünk van. Megyei titkárunk tevékenységét a több ciklusban eredményes munkát végző volt tikárunk, Kiss Béla József segíti, mint szervező titkár.

A rendezvények tekintetében a legtöbb szakcsoport teljesíti az elvárásokat. A szervezett tanulmányi utak, előadások elsősorban egy adott szakmai réteg ismereteit hivatottak bővíteni. Jellemző, hogy a szakcsoportokban, nívós, tartalmas, tudásszint emelését szolgáló munkavégzés folyik. Kiemelhető a  közösség építő, illetve szakmai és ismeret fejlesztő-bővítő tevékenység.

Az elnökség minden kezdeményezésre nyitott, azokat felkarolja illetve a maga mozgástere és egyéb meghatározottságai mentén, koordinatív tevékenysége mellett kezdeményező szerepet is vállal.

A szakcsoportok által rendezett programok zöme az “anya” vállalat, cég szakmai érdeklődési körével is találkozik, (de találunk olyan szakcsoportot, amely programjaival szinte “lefedi” a teljes közlekedési ágazatot) így az előadások, rendezvények témaköre az ott dolgozó szakembergárda szakmai tudásszintjét fejleszti. A megyei közlekedési szakemberek nagy része tagja a KTE valamelyik szakcsoportnak, így a munkahelyi és szakcsoporti munka között párhuzamosságot tapasztalunk. A hivatali munka is a szakcsoport szakmai munkája között gyakran nem lehet éles határt húzni, mely így mindkét irányban építő jellegűvé válik.

A szakcsoportok  munkáját összegezve, a KTE Alapszabályában megfogalmazott célkitűzéseken túlmenően, a végzett munka és szervezeti élet eredményesnek, jónak minősíthető. Az egyesületi munka jól illeszkedik a vállalatok, cégek gazdasági tevékenységébe, a tagság színes szakmai programjaikkal segíti a megyei szervezet munkáját, úgy a belföldi, mint külföldi kapcsolatokat évről-évre szélesítik, a gazdasági, társadalmi és emberi kapcsolatokat a vezető közéleti személyiségekkel ápolják.

A jövőre nézve elhatározott szándéka és célja a KTE Borsod Megyei Szervezet vezetésének a tudományos és szakmaiságában továbbgondolásra érdemes felvetések szélesebb körben való megismertetése, közlése, megvitatása.


Beszámoló a KTE Borsod Megyei Szervezetének 2014. évi Szakmai Tanulmányútjáról

Beszámoló KTE Borsod Megyei Szervezetének 2015. évi szakmai útjáról

Beszámoló KTE Borsod Megyei Szervezetének 2021. évi szakmai útjáról

2021. november 22. (hétfő)
PROGRAM:

09:00-10:00    Záhony vasúti átrakókörzet múltja, jelene és a lehetséges jövője – vetített képes előadás
Előadó: Takács Ede műszaki igazgató-helyettes MÁV Zrt. PTI Debrecen

10:00-16:00  Átrakások technológiáik helyszíni megtekintése

·   Záhony vasúti átrakó fontosabb létesítményei és folyamati (Fűtőház, tengelyátszerelő csarnok, határhíd, röntgenkapu)

·   Eperjeske Rendező rendezési folyamatai és a vasércátrakó híd (vágányfék, mérleg, gurítás, csúszda, darusor)

·  Fényeslitkén épülő East-West konténer terminál vasúti csatlakozásai Kísérő: Sejkóczki Nándor pályalétesítményi osztályvezető és  Dolhai József pályafenntartási főnökség-vezető




A még át nem adott M30 autópálya beutazása - A BAZ Megyei területi Szervezet 2021. évi szakmai tanulmányútja

PROGRAM: 2021. október 08. péntek

7:30-12:00

Az M30 autópálya Miskolc-Hidasnémeti szakaszának beutazása átadás előtt

Előadók: Szép András építésvezető, Link Zsolt Strabag Építő Kft. és Rubus Péter Colas Út Zrt.

 

11:00-11:30

Encsi Autópálya Mérnökség

Előadó: Kopcsó Gábor mérnökség vezető Magyar Közút Zrt.

 

13:30-15:00

 Pálházi Erdei Kisvasút  és Vadászati kiállítás

Előadó: Buday Péter Északerdő Zrt.

 

15:20-17:40

FA-FORG-TECH Hungária Forgalomtechnikai és Kereskedelmi Kft.

Előadó: Virágh Béla és Hajdú Lajos ügyvezetők

 

18:00-22:00

Szállás elfoglalása a Tengerszem Üdülőparkban

Borvacsora a Hotel Bodrog Wellnes éttermében

Előadó: Bágyi Péter szálloda igazgató

 

2021. október 09. szombat

8:00-14:00

Sárospatak nevezetességei: Református könyvtár, Vöröstorony, Ágyúöntő műhely

Idegenvezetéssel